Programajánló VIII. 30-IX. 5.

Vége a nyárnak, következik egy elsőre unalmasnak tűnő hónap. Az Elevenkertnek vége, a Barlang meg csak októberben indul, de azért így is akad egy-két dolog, amire érdemes elmenni.

A Forgács Társaság Bemutatja: Versvonat. szeptember 3. · 17:30 – 18:00

Helyszín: A szentendrei HÉV állomás elkülönített szerelvényei

„A Forgács Versvonat-projekt keretében egy 2006-ban elkezdett akciónkat szeretnénk felfrissíteni. Akkor a HÉV-en „gerillaakció” keretein belül tartottunk felolvasóestet, melyről dokumentáció is készült. A happening olyan sikeresnek bizonyult, hogy egy tévécsatorna megkért minket, hogy ismételjük meg a kedvükért az akciót. Meg is tettük. És természetesen megtesszük most is, egy kicsit átalakítva, aktualizálva a produkciót. Alkotásaink a Szentedre-Batthyány tér vonalon közlekedő HÉV-en, a számunkra az EPA Media által biztosított hirdetési felületeken lesznek olvashatók. A rendhagyó irodalmi tárlat nyitányaként megismételjük 2006-os akciónkat, melynek keretében a szerzők maguk adják elő a HÉV-en olvasható alkotásaikat.”

Forgács Társaság.http://forgacsoltkult.blog.hu

Nyári Wahorn Marathon

Még mindig látogathatóak Wahorn András, kortárs rajzművész alkotásai, egészen szeptember 16-odikáig. Dalmát Kávézó 2000 Szentendre Bartók Béla u. 8. | http://www.szentendreprogram.hu/szukk/program.html?programid=1908

P’Art mozi:

A nyári szünet után ismét beindul a vetítőgép a szentendrei moziban, és végre eljut hozzánk a legújabb Shrek rész is, kíváncsian várom, hogy mit tudtak még leakasztani a fogásról a zöld ogréval kapcsolatban. http://www.szentendreprogram.hu/filmklub/

augusztus 30. hétfő
15.30 SHREK A VÉGE, FUSS EL VÉLE
17:00 BŰN ÉS BÜNTETLENSÉG
18:15 ITT IS OTT IS
19.45 BROOKLYN MÉLYÉN

augusztus 31.kedd
17:00 VALAMIKOR RÉGEN19.30 MICMACS (N)AGYBAN MEGY A KAVARÁS

szeptember 1. szerda
17:00 MAGYAR TERMÉSZETFILMEK
18:10 BROOKLYN MÉLYÉN
20:30 MICMACS (N)AGYBAN MEGY A KAVARÁS

-Andris-

hírdetés

Száll a kakukk fészkére

A Ken Kesey regényéből forgatott film egy elmegyógyintézetben játszódik, ahová Patrick McMurphyt (Jack Nicholson) egy büntető-rabgazdaságból szállítják át. Megérkezése után hamar az ápoltak hangadójává válik, rájön: a műintézmény lakói – akik ellentétben vele, nem tettetésből kerültek ide – semmivel sem bolondabbak nála, annál inkább bolond a világ, amely idejuttatta őket. A történet többi szereplőjének élete kivétel nélkül remekbe szabott figurák és alakítások – mind egy-egy dráma, aminek már csak végkifejletével találkozunk. McMurphyről hamar lehull a kívülállás páncélja, és megpróbál segíteni társain, akiken látja: az orvostudomány köntösébe bújtatott érzéketlenség és álszent gyógyítás – valójában fegyelmezni, idomítani akarás – csak rontja állapotukat.
A film kiadásának idején Oscar-történelmet írt, elhozta az 5 legfontosabb díj mindegyikét (legjobb film, legjobb férfi alakítás, legjobb női alakítás, legjobb rendező, legjobb adaptáció), az Amerikai Filmintézet (AFI) top 100-as listájának 20 helyére került.

A vetítés ideje: 2010.08.30. Hétfő
Helye: Dalmát kávézó

hírdetés

Száll a kakukk fészkére

A Ken Kesey regényéből forgatott film egy elmegyógyintézetben játszódik, ahová Patrick McMurphyt (Jack Nicholson) egy büntető-rabgazdaságból szállítják át. Megérkezése után hamar az ápoltak hangadójává válik, rájön: a műintézmény lakói – akik ellentétben vele, nem tettetésből kerültek ide – semmivel sem bolondabbak nála, annál inkább bolond a világ, amely idejuttatta őket. A történet többi szereplőjének élete kivétel nélkül remekbe szabott figurák és alakítások – mind egy-egy dráma, aminek már csak végkifejletével találkozunk. McMurphyről hamar lehull a kívülállás páncélja, és megpróbál segíteni társain, akiken látja: az orvostudomány köntösébe bújtatott érzéketlenség és álszent gyógyítás – valójában fegyelmezni, idomítani akarás – csak rontja állapotukat.
A film kiadásának idején Oscar-történelmet írt, elhozta az 5 legfontosabb díj mindegyikét (legjobb film, legjobb férfi alakítás, legjobb női alakítás, legjobb rendező, legjobb adaptáció), az Amerikai Filmintézet (AFI) top 100-as listájának 20 helyére került.

A vetítés ideje: 2010.08.30. Hétfő
Helye: Dalmát kávézó

hírdetés

Elmarad

Betegség miatt ma zárva tart a Dalmát, így a filmklub is elmarad! Megértéseteket köszönjük, jövőhéten pótlunk :)

hírdetés

Programajánló VIII. 23-29.

Elérkeztünk a nyár utolsó hetéhez, mindjárt itt a suli meg a sárguló falevelek, korai sötétedés, előtte azonban még egy mozgalmas héttel nézünk szembe.  Megrendezésre kerül az V. Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivál (részletek:http://www.szentendreprogram.hu/szukk/article.html?cikkid=1763), lesz gyertyaúsztatás és az Elevenkert is nyitva lesz, idén utoljára.

augusztus 25. (szerda)

Bang Bang You’re Dead. 19:00 – 20:30 óra, Barlang, Dunakorzó 11/a

pszicho dráma. Írta: William Mastrosimone. Fordította: Chrobacsinszky Eszter. Rendezte: Kertész Kata

Beruházás- divatperfomansz. 20:00h-tól, Elevenkert

Bogi kollekciók

augusztus 26. (csütörtök)

Magic Mosquitos koncert! Elevenkert, 20:00h-tól

Pomázi Mocsárblues, rootsrock, amolyan tipikus garázszenekar. http://www.myspace.com/magicmosquitoz

augusztus 27. (péntek)

A IV. SZENTENDREI OMKAMRA – ÚJ MŰVÉSZTELEP KIÁLLÍTÁSA. 18:00h-tól. Művészet Malom, Szentendre

A művésztelep alatt készűlt munkákból rendezett kiálltás.

MOHA koncert! Elevenkert, 20:00h-tól

[ Alternatív | Postpunk | Experimental Jazz ] A veterán zenészekből álló zenekar a ’80as évek magyar undergroundját idézi meg. Balaton, Trabant, Bizottság és még más sokak által meg nem értett zenekar számait dolgozzák fel, és írnak ezen az irányvonalon mozgó dalokat. http://href.hu/x/cytr

Tudósok koncert! Helyszín: Lázár Cár tér, 22:00h-tól

Biztos vagyok benne, hogy szinte már mindenki hallott róluk, legtöbben talán az apa kocsit hajt című szám révén, de ennél sokkal több van mögöttük. A kultikus alak, Dr. Máriás vezette trió nem éppen mondható hétköznapi zenekarnak, már csak a felállás miatt sem: Dob, basszusgitár, ének és szaxofon. Számaikban rendkívül húzós dob-basszus témák vannak, erre jön Dr. Máriás improvizatív jellegű éneke vagy is inkább elborult szövegelése, megfűszerezve a köztük lévő szaxofon menetekkel.  Nem igazi pop zene, de minden koncertjük egy élmény.

augusztus 28. (szombat)

neoneon fényfőtér, 21:00h-tól

térdj cadik, nandee, ferko ferrari molto, phos, vj rio rokoko, fekete jéé, gyík vadász, thief

Presszó Tangó Libidó koncert! Elevenkert, 20:00h-tól

Reggae, sanzon, alternatív rock, igazából bármennyire is szeretnénk, de nem tudjuk semmilyen stílusok közé behatárolni a zenéjüket, egy teljesen egyedi hangzásvilágot képviselnek és valószínűleg pont ez a kulcsa a népszerűségüknek. Dalszövegeik megérintik az embert és ezekre a Tingli-tangli számokra egyszerűen muszáj táncolni vagy csak egy minimális mozgást tanúsítani. www.myspace.com/presszotangolibido

Áldás és Átok Koncert! Helyszín: Apor híd, 16:00h-tól

Játsszák a Californication-t.

augusztus 29. (vasárnap)

ZENÉS GYERTYAÚSZTATÁS A DUNÁN. 21 óra, Duna-korzó

Sajnos Batár koncert! Elevenkert, 20:00h-tól

Szentendre aktuális kedvenc alternatív zenekara, mondhatni, hogy városunkban talán ők mozgatják meg a legnagyobb közönséget. Húzós gitár, dob, basszus témák, megspékelve ezt a klasszikus rock banda formációt egy kis szaxofonnal, ami add egy könnyedséget a daloknak. www.sajnosbatar.hu

-Andris-

hírdetés

Programajánló: VIII. 16-22.

Egy hét szünet után újra Elevenkert, ráadásul a megszokott három nap helyett most négyel!

Augusztus 16. (hétfő) 1:00 – 2:00óra
Tudósok koncert.  Sziget, Open Stage,
Biztos vagyok benne, hogy szinte már mindenki hallott róluk, legtöbben talán az apa kocsit hajt című szám révén, de ennél sokkal több van mögöttük. A kultikus alak, Dr. Máriás vezette trió nem éppen mondható hétköznapi zenekarnak, már csak a felállás miatt sem: Dob, basszusgitár, ének és szaxofon. Számaikban rendkívül húzós dob-basszus témák vannak, erre jön Dr. Máriás improvizatív jellegű éneke vagy is inkább elborult szövegelése, megfűszerezve a köztük lévő szaxofon menetekkel.  Nem igazi pop zene, de minden koncertjük egy élmény.

Aug. 18 (Szerda) Elevenkert
SZ. E. X, SZÖG-Műhely performance. Juhász Kristóf,  Mészáros Péter,  Simándi Csaba

Aug. 19 (Csütörtök) Elevenkert
Kettő Kettő koncert!
2004-ben alakult SKA zenekar, aki most hall róluk először az ne szégyellje el magát, mert Szentendrén ritkán játszanak, inkább a városon kívül tevékenykednek. A SKA mostanság igen népszerű műfaj, kis túlzással minden sarkon találunk egy hasonszőrű bandát, vagy is, még se, mert a Kettő Kettő instrumentális, emiatt egyediek. Koncertjeiken felfedezhetünk pár régi klasszikust, új köntösbe bújtatva.

Aug. 20 (Péntek) Elevenkert
911Q3 koncert!
Vagány rock és húzós funky, az ének meg érdekes… ez jutott először eszembe, amikor belehallgattam, no meg az, hogy mintha már hallotta volna őket egy szar buliban, de nem vagyok benne biztos. http://www.911q3.hu

Aug. 21 (szombat) Elevenkert
Söndörgő koncert. A Söndörgő Együttes 1995-ben alakult Szentendrén. Délszláv népzenei irányzat követői, stílusos hangszerelésben: klarinét, kaval, szaxofon, tarabuka, tapan, litárka, harmónika, furulya.

-Andris-

hírdetés

Az irodalom védelmében

A hiányzó részeket pótoljuk magunk körül. Amit nem tudunk a dolgokról, azt hozzáképzeljük. Ismerünk tényeket, a tények közé mítoszt szövünk, hogy elmondhatóvá váljon, amit érzékelünk.  A történés, a létezés, a megismerés, akkor válik befogadhatóvá, átélhetővé, ha el tudjuk azokat mesélni. Az elbeszélés ragadja meg az életet, életünk akkor ’van’, ha mesélni tudjuk. Ahogy tudás is akkor tudás, ha vissza tudjuk mondani, amit megtanultunk, ez a gondolat pedig fejtetőre állítja (pofátlanul visszakérdez rá) a mondást, mi szerint, „aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja”.
Történelmi tudásunkat narratívába illesztve fogadjuk be. A tények önmagában nem elegendőek, a hézagok pedig megengedhetetlenek. Az igazolt események között megdohosodott, fátyolos útvonalak vezetnek, melyek nagy része teljesen ismeretlen. Történeti elbeszélésre van tehát szükség, egész történetmondásra, hogy az évszám- és névhalmaz elmondhatóvá és ezáltal érthetővé váljon. Jobb tudni azért, hogy ezek a tények, melyekre olyan biztosan építjük történelmünket, a mindenkori archiváló hatalom döntése folytán maradtak fent, magyarán szólva, „a győztesek írják a történelmet”. Akkor most mi is a fikció?
A másik ember megismerése már első látásra elkezdődik. Korábbi tapasztalataim, film- és olvasmányélményeim, a rögződött társadalmi sztereotípiák és az élőítéleteim, tudatosan és tudattalanul működő véleményalkotásom segítségével az addig még távoli személyiség köré egy lehetséges történetet alkotok, fikciót, mivel az emberi agy nem tűri a logikai hézagokat, az emberi lélek pedig a bizonytalanságot. Ahogy aztán megismerkedem a nővel, vagy a baráttal, a mítosz szép lassan lefeslik róla, mint egy elhasznált kígyóbőr. Megbomlik a mese, amit addig elgondoltam: „nem vagy olyan, mint amilyennek hittelek.”
Amiről nem tudjuk, hogyan zajlik, azt elképzeljük. Isteni magaslatokba emeljük az írót, a zenészt, a sportolót, mert eszméletlen jól csinálja. „Hogyan csinálja? Ez egy isten!” Pedig a zseni is a seggén szarik. A világ egyik legjobb gitárosa, azért az, ami, mert tinédzser korában napi nyolc órát gyakorolt. Távolról ez nem látszik, pedig egyszerű strukturális gondolkodással, és rálátással felismerhető mindez. A tudás, az okok erednek valahonnan. A kívülállónak az ismeretlenből, egészen addig, míg fel nem tárja a forrást. A gondolkodás pótló tevékenysége itt még súlyosabb; nem létező egyéneket talál ki, félreértelmez, túlértelmez és így épül, vagy leépül a személyisége.
A vallások a tudomány előtt születtek, a világot, a létezést magyarázzák, az akkori ismeretlent, amit ma már fizikai úton fokozódó sikerekkel tudunk leírni. Az első tudósok megjelenése óta nem születtek új vallások, új istenek. Véletlen volna ez?
A megismerés hosszú és összetett, soha nem is érhet célba teljesen, de egy biztos, csak elmondva érthető meg, fogható fel egy kissé. Erre tesz kísérletet, az emberi gondolkodás önreprezentatív találmánya, a művészet. Arisztotelész is elfogadhatóbbnak tartja azt az irodalmat, ami nem a valóságban megtörtént, egyedi eseményt mondja el, mint a történetírás, hanem az általános, még meg nem történt eseményt, a valószínűt. Az ember nem elégszik meg tehát a ténnyel, történetekkel és folytonos, soha fel nem fejthető hipotézisekkel értelmezi a világot. Ami a tényeken túl helyezkedik el, azt ellátja egy kitalált magyarázattal. Az arisztotelészi értelemben vett jó irodalom tehát fikció, valami nem számon kérhető, ami feltételessége és hipotetikussága miatt az emberi gondolkodást modellezi, a megértés soha nem múló vágyát, a bizonytalanságban való bizonyosságot, és így tovább a végtelenségig. (A kígyó megint a saját farkába harapott, avagy minden krétai hazudik.)
Ahogy megismerés soha nem érhet célba, úgy az irodalom sem akar, s éppen azért kell megvédelmezni, mert ebben a nagyfokú bizonytalanságban a gondolkodásra buzdító elmondás lehetősége valami emberi megoldást kínál, emberi pillanatokat. Az irodalom van, a szükség hozta létre. Megmarad középen, mint a jó filozófia, mint a jó filozófus, aki mindig úton van, és sosem megmond, csak ábrázol, kérdez, elbizonytalanít. A filozófia és az irodalom az emberi éberség bizonyítéka. Emberi, mert a világra leskelődik és a bizonytalanság ellen küzd, de a teljes bizonyosság vágya nélkül, éppen ezért nem is kárhoztathatjuk.

-MM-

hírdetés

Programajánló VIII. 9-15.

Az Eleven-kert egy hetes szünetre vonul, ugyanis kezdődik a sziget fesztivál, ez egyúttal azt is jelenti, hogy egy unalmas hét vár azokra, akik nem lesznek ott. Legjobb példának a tavalyi évet tudom felhozni, gyakorlatilag az összes ismerősöm kint volt és semmit nem lehetett csinálni a városban és arra kényszerültem, hogy teniszt nézzek, nem mondom, hogy a Roddick-Djokovic meccs uncsi volt, de azért az idei évre jobb programot is el tudok képzelni. Nézzük a kínálatot:

Annak, aki megy Szigetre:


Szerda: 17:30, Ef Zambo Happy Dead Band (blues szinpad)

Tökéletes szórakoztatást nyújtanak azoknak, akik egy jót akarnak bulizni, de úgy is remek élvezetett add, ha csak áll rajta az ember és hallgatja, ill. nézi, mert a szép énekesnők kitűnő látványelemként szolgálnak és hát a mozgásuk se utolsó. Már csak ezért is megéri lemenni egy koncertjükre.

Péntek: 16:30, Bőrgyári Capriccio (blues színpad)

Progresszív rock-blues együttes, 2000-ben alakultak, a nevük Bohumil Hrabal Sörgyári Capriccio című regényére utal. 2003-ban jelent meg első lemezük sodródás címmel, a második albumok 2007-re készült el. A koncert repertoárjukba tartozik több Jim Morrison és Led Zeppelin szám is.

Péntek: 18:15, Söndörgő (világzenei színpad)

A Söndörgő Együttes 1995-ben alakult Szentendrén. Délszláv népzenei irányzat követői, stílusos hangszerelésben: klarinét, kaval, szaxofon, tarabuka, tapan, litárka, harmónika, furulya.

Vasárnap: 19:45, Brains (MR2 szinpad)

Nagyjából fél éves szünetből tértek vissza a nyárra és most minden fesztiválra elviszik a hangszeres DnB-t. Egy kettős tag csere is történt a zenekarban, amivel le is rombolták azt az arculatot, hogy pár barát együtt zenél a színpadon. Ezek után már csak is a világhír lehet a cél!

Szentendre ezzel képviselteti magát az idei Sziget fesztiválon.

Annak, aki nem megy Szigetre:


Péntek, 20:30, PIERRE  DE MARIVAUX: A SZERELEM DIADALA / A Katona József Színház előadása- szentendrei bemutató. (Ez a program szombaton is megrendezésre kerül ugyanitt és ugyan ebben az időben.)

MűvészetMalom udvara 2000 Szentendre, Bogdányi u. 32. | Jegyár: 3000 Ft

http://www.szentendreprogram.hu/teatrum/program.html?programid=1932

Szombat, 19:00, Mitsoura – koncert

Barcsay Múzeum udvara 2000 Szentendre, Dumtsa Jenő u. 10. | Jegyár: 2000 Ft

http://www.szentendreprogram.hu/teatrum/program.html?programid=1942

Vasárnap, 10:00 óra, HÁROM SZÉKLÁB: A KALÁKA EGYÜTTES GYEREKMŰSORA

MűvészetMalom udvara 2000 Szentendre, Bogdányi u. 32. | Jegyár: 1000 Ft

http://www.szentendreprogram.hu/teatrum/program.html?programid=1954

-Andris-

hírdetés

Povvera

“A Povvera célja, hogy a sokakat vonzó matyómintás terítőket és csiszolt kristályvázákat értékesítő üzletek mellett a szentendrei turistaparadicsomban látható és megvásárolható legyen a jelen művészete is! A belváros elején elhelyezkedő …romos házat alkalmassá tettük a műalkotások bemutatására és a közönség fogadására. A kiállítás demokratikusan jött létre, nem zsűrizett, ámde meghívásos alapon működik (különböző művészeti csoportosulásokat kerestünk meg).
A kiállítás mellé rendszeresen szervezünk ingyenesen látogatható programokat, a zene, filmművészet, képzőművészet égisze alatt.

A projekt szakmai támogatója a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület.

Nyitvatartás: hétfő kivételével minden nap 12‐20 óra között.

Résztvevők:

ANTAL Balázs, BÁCS Emese, BÍRÓ Roland, BLAHÓ Borbála, BORSOS Lőrinc, BOZSOGI Nóra, BRAUN András, BUCSKÓ Mihály, DÉNES Ágnes Dóra, efZÁMBÓ István, EMBER Sári, ELEK Judit Katalin, Camilla ENGLUND, ERDEI Krisztina, FARKAS Roland, Sabine FAZEKAS, FISCHER Judit, GÁLDI Vinkó Andrea, HATHÁZI László, HOLLÓ István, HORVÁTH Tibor, K27 GROUP, KARÁDI Tamás, KASZA Gábor, KEREKES Gábor, KISS András, KOKESCH Ádám, KOLLÁR Andrea, LŐRINC Lilla, MARTINKÓ Márk, MÉCS Miklós, MOHÁCSI Ildi, NAGY Judit Borbála, PACSIKA Rudolf, RADICS Márk, SIEGMUND Ákos, ST. AUBY Tamás, SURÁNYI Miklós, SZABÓ Ákos, SZABÓ Péter, SZENTESI Csaba, SZUHAREVSZKY Mihály, UNGÁR Ágnes, VACHTER János, VÁLYI Péter, VINKLER Zsuzsi……..”

Helyszin:  Szentendre, Dumtsa Jenő utca 18.

Júlis 18-Augusztus 31.

http://povvera.blogspot.com/

hírdetés

Sokféleség

„Délelőtt elolvastam Ariosto egyik komédiáját, majd lementem gyúrni, este pedig bebasztunk a haverokkal” – így engedi szabadjára a regényíró fiatal hősét. Miféle szabadságra? Szabadságra? Ítélkezzünk most az ítélkezés fölött, előítéletek nélkül. Mert nem mondom, hogy mindenki ilyen. Milyen? Egyféle, egyfajta, ítélkező, nem is korlátolt, hanem inkább korlátokat állító, nem szabad. Mert el tudnánk-e ma képzelni, hogy egy húszéves fiatal a reneszánsz drámakötetet tízkilós súlyzókra cseréli. Van-e oly kéz? – hangozhatna a költői felkiáltás, így a huszonegyedik század elején. Legalábbis ritka.

A görög embereszmény kapcsán idézi fel Nietzsche az emberi szellem kétféleségét: egyszerre vagyunk gondolkodó és ünneplő lények. Az ókor embere megsejtette az élet tragikumát és ezt gondolatai halovány fátylával és bőséges mennyiségű alkohollal próbálta elfedni. Így, vagy úgy, de elfordítja arcát a valóság felől. Az első, apollóni lényeg a bölcsességre való hajlamot, a második, dionüszoszi pedig a karneválra valót jelképezi. Az apollóni ember művészettel, mitológiával, mesékkel, a dionüszoszi ember a mámor gondtalan pillanataival próbálja élhetővé tenni az életet. Ez valamikor egységet alkotott egyénen belül, s mindezt úgy, hogy az embernek erőlködnie sem kellett, mert ez természetes volt. Mint ahogy az volt a filozófia, a sport, a humor és tudományra való fogékonyság. Mára az ember e, talán legemberibb tulajdonsága megváltozott. Az élet tele van választásokkal. Választani kell szakma között, nő és nő, férfi és férfi, dönteni kell kedvenc zenész, film, író mellett. Nem, nem kell, igazából. De mégis összehúzódunk, hogy minél kevesebb baj (és vele együtt kevesebb jó) érhessen bennünket. Könnyebb úgy élni, ha egyfélék vagyunk, és ha másokat is egyfélének gondolunk. Könnyebb?

Medardo, a Kettészelt Őrgróf Calvino regényében azt mondja, „míg egészben éltem, a dolgok természetesnek s egyben zavarosnak tűntek föl, a világ bárgyú és semmitmondó volt”. Ez az egyszerűség, az egyféleség útja, mely biztosabb, biztosan „jobb”, vagy biztosan „rosszabb”, de legalább: biztos. Ma nehezen, vagy egyáltalán nem fér meg egymás mellett valamiféle kultúra és karnevál, s kultúra alatt itt nem a körmondatos, modoros beszéd használatát, kultúr-sznobizmust értek, hanem vissza-visszatérő igényes közösségi szokásokat. Azt, hogy lehet olvasni és szórakozni, szórakozni és gondolkodni, és észrevenni, hogy talán más is ilyen. Elhiszem valakiről, akit sörrel és cigivel a kezében látok, hogy ő az íróasztal mellett is nagy dolgokra képes, és a könyvvel a kezében utazóról elhiszem, hogy „jó arc”.

A húszas évei elején járó fiatalnak a legjobb, ő a legerősebb, a legnagyobb szélsőségekre, változásokra, bukásokra és diadalokra képes ember, szabad lehet képzeletében és tetteiben, mert még gyerek, de már felnőtt. Képesnek kell lennie lassúságra és gyorsaságra, hasznosra és haszontalanra, lényegtelenségre és a lényegre. Előítéletek nélkül nem lehet életben maradni – mondják sokan, és igazuk is van, de ez a biztonságot jelentő kommunikációs gesztus a sokféleségre való lehetőséget is elveszejti. Pedig a sokféleséget ekkor, most érdemes megragadni.

Így folytatja Medardo: „elveszítenéd a magad és a világ felét, de a megmaradt fél (…) mélyebb értelművé válnék. S akkor te is azt kívánnád, hogy a magad képére és hasonlóságára minden kettészelessék és félbehasítassék, mert igazság, szépség és tudás csak abban lakozik, aki szétszaggatatik.” És Medardo ennek megfelelően kettéhasítja az állatokat, növényeket, fák terméseit, a maga képére formálja a világot, a maga egyféleségére, fél-létére kárhoztatja a (fél)világot. Így tenne a ma embere is? Saját egyszerűségéből és együgyűségéből nézve mindenki mást együgyűnek és egyfélének tartana, nem érdekelné a másik ember másik felének milyensége? Engedne az egyszerűség csábításának? Talán inkább vállalni kellene a „szabadság nehéz mámorát”, a létezés sokféleségét, hogy ne legyen olyan hihetetlen az az első mondat, s hogy majd az egész regény hihető legyen.

MM

hírdetés