Programajánló IX. 6-12.

Magyar dal napja, két pesti koncert szentendrei zenekarokkal és Woody Allen filmklub a P’art moziban. Ez lesz a héten.



Programajánló VIII. 30-IX. 5.

Vége a nyárnak, következik egy elsőre unalmasnak tűnő hónap. Az Elevenkertnek vége, a Barlang meg csak októberben indul, de azért így is akad egy-két dolog, amire érdemes elmenni.



Programajánló VIII. 23-29.

Elérkeztünk a nyár utolsó hetéhez, mindjárt itt a suli meg a sárguló falevelek, korai sötétedés, előtte azonban még egy mozgalmas héttel nézünk szembe. Megrendezésre kerül az V. Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivál, lesz gyertyaúsztatás és az Elevenkert is nyitva lesz, idén utoljára.



Programajánló: VIII. 16-22.

Egy hét szünet után újra Elevenkert, ráadásul a megszokott három nap helyett most négyel!



Programajánló VIII. 9-15.

Az Eleven-kert egy hetes szünetre vonul, ugyanis kezdődik a sziget fesztivál, ez egyúttal azt is jelenti, hogy egy unalmas hét vár azokra, akik nem lesznek ott.



Povvera

A Povvera célja, hogy a sokakat vonzó matyómintás terítőket és csiszolt kristályvázákat értékesítő üzletek mellett a szentendrei turistaparadicsomban látható és megvásárolható legyen a jelen művészete is! A belváros elején elhelyezkedő …romos házat alkalmassá tettük a műalkotások bemutatására és a közönség fogadására.”



Programajánló VIII. 2-8.

A héten az ElevenKert egyik helyszíne lesz a 4. SZENTENDREI NYÁRI MŰVÉSZTELEP-nek!



Jótékonysági koncert a Postás strandon!

JÓTÉKONYSÁGI NAP FELSŐZSOLCA ÉS SZENDRŐ ÁRVÍZKÁROSULTJAIÉRT
2010. JÚLIUS 31-ÉN SZENTENDRÉN, A POSTÁS STRANDON



Programajánló VII. 26-VIII. 1.

Teszünk egy kis kitekintést Kapolcs felé, hiszen városkánk több zenekara is megszólal majd a művészetek völgyében. Aki meg valamilyen oknál fogva nem jár arra felé, az se bánkódjon, mert Szentendre se szűkölködik a programok terén, e héten.



Majális 2010


Amióta az eszemet tudom, minden évben van ez a hétvégét átölelő programáradat a postásstrandon. Koncertek, kaja, pia, lufi meg minden, ami szem-szájnak ingere.




  • Page 1 of 2 
  •   
  • 1
  • 2
  •   
  • >
  •