Drogtöri

Az ópium és számos származéka, mint gyógyszer. Morfin: fájdalomcsillapító, kodein: köhögéscsillapító.
Indiában évszázadokon át az ópium a legfontosabb gyógyszer volt, ugyanis a trópusi övezetekben oly gyakori hasmenés leküzdésében sikerrel alkalmazták. A kannabisz még kiaknázatlan lehetőségeket rejt magában a daganatos megbetegedésekkel járó hányinger kezelésében, és az AIDS – el járó kórós étvágytalanság mérséklése terén.
Az olyan régi civilizációk, mint India és Kína, évezredes tapasztalatokkal rendelkeznek a cannabis vagy az ópium használatával kapcsolatban. Ezekben a társadalmakban már eltelt elég idő ahhoz, hogy az ilyen – ma kábítószernek nevezett -, egyébként gyógyászati eszközök megfelelő kulturális beágyazottságban mélyüljenek el az emberek mindennapjaiban. Aztán Európa ereje teljében gondolt egy merészet és ellátogatott a nagy ókori civilizációk egyik bölcsőjébe, Ázsiába. Párezer éves lemaradás ide vagy oda, nem számított. A modern civilizáció bölcsője – úgymond – meghódította az ókorét, ami kellett átvette, a többit lerombolta. A kultúra megismerése például nem tartozott fő céljaik közé. Persze mondhatjuk, hogy a nagy koponyák mind otthon maradtak, de ha ennyire nem tanultak tőlük, akkor mire föl az a nagy arc, amivel földbe döngölik a másikat? Nehogy már a foci és a krikett indiai meghonosítására legyenek egyesek büszkék…

Visszakanyar!
Nem akarom azt mondani, hogy például Indiában minden szép volt és jó és kultúrált és nem pipázott senki csak gyógyítottak, ahogy azt kell. De nem is úgy nézett ki a drogfogyasztás, mint ma, nálunk. Tömegesen a bhang – ot szívták. Ez a kender levelének vagy szárának a használata, amik alig tartalmazzák az eufóriát okozó hatóanyagot a THC – t, ami nélkül nem kábítószer a kannabisz – a mai értelemben. A nagyjából a marihuánának megfelelő ganzsát kevesen szívtak, a kannabisz gyantájának, a csarasznak, hasisnak az élvezői pedig egészen elenyésző számban voltak. A 20. század második felében aztán a nyugati civilizáció országaiban is elterjedtek a kannabisz – származékok (a többi kábítószerrel együtt). Nagyméretű, egyre növekvő fogyasztóréteg alakult ki, és ez az új kulturális közeg egészen máshogy viszonyult a kannabiszhoz (is).

A 80–as, 90-es évek fordulóján Európában tömegessé válik a marihuána – és a hasis fogyasztás. Véletlen egybeesésként Indiában is ekkor illegalizálják a több ezer éves tradícióval rendelkező kannabisz fogyasztást.
Persze Európában is van már némi hagyománya ennek a dolognak, lépésről lépésre változott, mígnem összetalálkozott a modern tudomány és az emberi… hát… butaság, gyarlóság, tehetetlenség, naivság… valami efféle. A múlt század elején például Európában szinte csak a művészek és az orvosi körökkel érintkezők fogyasztottak kábítószert. A kontinensen már ekkortájt is elég szigorú korlátozások voltak a gyógyszerekre, nyugtatókra. A Szigetországban és az USA-ban lazábban vették a dolgot, az élelmiszerboltban recept nélkül lehetett nyugtatót venni.

Nem mindennel volt ez így.
Ipari forradalom, vad kapitalizmus, a szerencsétlen munkás éjt nappallá téve dolgozik, mondjuk 18 órát naponta egy bányában. De a laisez – fair szerzett az angol és francia gyarmatokról ópiumot, ami olcsóbb volt az alkoholnál. Szabadon lehetett élni vagy halni, napi 18 órát dolgozni, vagy éhen halni. Éjszaka az éhes gyermek sírását hallgatni, vagy ópiummal elaltatni. Rengeteg túladagolásban meghalt felnőtt és gyermek lett az áldozat. A kontinensen elterjedt az ópium egyik hatóanyagának használata. Ez volt a morfin. Majd a 20. század elején ebből félszintézissel heroint állítottak elő. A cél – ami talán most is nemes volt -, az emberi közvetítéssel valahogy nem úgy valósult meg, ahogy azt szerették volna. Olyan fájdalomcsillapítót szerettek volna létrehozni, amire nem lehet rászokni. De a heroin nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Tovább léptek. A 30-as években Németországban megjelentek a morfin helyettesítésére szolgáló szintetikus szerek, a petidin és a metadon. A régi cél kiegészült egy újjal. Az első világháborúban elvágták Németországot az ópium utánpótlástól. A németek pedig nem akartak még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. A második világháború sérült katonáira gondolva fejlesztették ki az új szintetikus kábítószereket. A korabeli hadiipar fellendülése jócskán közrejátszott az amfetamin származékok elterjedésében. Japánban katonák és a hadiipari dolgozók is kötelező amfetamin kúrán voltak. (Itt már kételkedek a nemes célban, de mondjuk, hogy ez csak egy kisebbfajta dopping volt.) A háború elvesztése után pedig a piacra dobták a nemzeti gyászban élő népnek a maradék készleteket. Az eredmény nem maradt el. Innen viszont már csak egy lépés volt az intravénás – használat elterjedése, na ez már nem sportoló, vagy tanuló dopping. Mondjuk, hogy akkor ez meg a dopping egyik nem szándékolt következménye volt, ami újabbakat hozott maga után, immár Európában (főleg nyugaton).

Ma meg az van ami, lehetne fárasztó adatokat, statisztikákat mondani, talán egyszer olyan is lesz. De ez nem lenne olyan látványos, mint az élet. Ha élőben nem is, számos filmben láthattuk különböző rendezői nézőpontból hogy is fest a helyzet manapság.
Valami azt mondatja velem, mintha nem a kábítószer lenne itt a fő kolompos. De ez persze nem meglepetés. Valami bűzlik Dániában.
De hol lehet a kutya elásva? Nem sikerült túl jól az öntudatra ébredésünk, és fokozatosan keresünk valamit? Mintha nem találnánk a helyünk ebben a világban. Csak pörgetjük, pörgetjük, de miért? Remélem mindenkinek van rá válasza. Mintha nem nagyon lenne beleszólásunk. De hátha rajtunk is múlik valami. Nem tudom, de…
Legyen így!

Köszi, hogy itt voltál és olvastál.
-bubcika-

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!