Moha

’80-as évek sokak által meg nem értett undourgrund bandáinak hangulatát próbálják megidézni feldolgozásaikkal és hasonló irányvonalon íródott számaikkal.



Ef.Zámbó Happy Dead Band

Tökéletes szórakoztatást nyújtanak azoknak, akik egy jót akarnak bulizni, de úgy is remek élvezetett add, ha csak áll rajta az ember és hallgatja, ill. nézi, mert a szép énekesnők kitűnő látványelemként szolgálnak.



Ricsárdgír

Ki ölte meg Laura Palmert? Hát nem az egykoron szekszi színész és nem is az ő nevét viselő szentendrei zenekar, de akkor még is mi közük van a kultikus Twin Peaks sorozat női szereplőjéhez? Igazság szerint semmi, csak egy egész refrént írtak erre a mondatra.



Presszó Tangó Libidó

Már évek óta Szentendre legnépszerűbb zenekarai közé tartoznak, az eleinte trióként indult, majd aztán kvintetté bővült banda már Budapesten is egyre népszerűbb.



Tudósok

A kultikus alak, Dr. Máriás vezette trió nem éppen mondható hétköznapi zenekarnak, már csak a felállás miatt sem: Dob, basszusgitár, ének és szaxofon



Edison

Szentendre nagy visszatérői, már többször hittük azt, hogy végleg abba hagyják, de amikor leginkább nem várjuk, akkor képesek újra megújulni.



Dead Grotty- Beatles emlékzenekar

Ezek a srácok nem gomba hajúak, a basszusgitáros nem balkezes, a dobos se zsidó és nem csak a legismertebb Beatles számokat játsszák, mindezek ellenére remek szórakozást tudnak nyújtani azoknak akik, kedvelik ezeket a ’60-as évekbeli slágereket.



Scarcity

Haverock, R-Action, Angel Street. Most így egyesülve ütős kis rockbandát hoztak össze, amikkel saját nótákat játszanak, amiken a Rage Against The Machine és az Audioslave hatása érződik a leginkább



Lukrécia

Papíron ugyan már elvileg nem léteznek, búcsúkoncert is volt, de az óta már kétszer is ők voltak a meglepetés fellépők házibuliban és valószínűleg a közeljövőben is számíthatunk hasonlóra.



Sajnosbatár

Szentendre aktuális kedvenc alternatív zenekara, mondhatni, hogy városunkban talán ők mozgatják meg a legnagyobb közönséget.